46

A- A A+
a

Látrány Község Önkormányzata az Emberi Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási illetve felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, a 2016/2017. tanév második és a 2017/2018. első félévére vonatkozóan.

 

Az „A” típusú pályázatra azok a Látrány területén állandó lakóhellyel rendelkező, felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik  felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend), alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

„B” típusú pályázatra azok a Látrány területén állandó lakóhellyel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2017/2018. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali munkarend) alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni, és

a)  a  2016/2017. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás;

vagy

b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyertek, de leérettségiztek.

 

A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2016. november 8.

 

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

 

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokban léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.

A pályázati űrlapot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, személyes és pályázati adatok ellenőrzését követően véglegesítve, onnan, kinyomtatva és aláírva a Látrányi Önkormányzati Hivatal Titkárságán egy példányban – a kötelező mellékletekkel együtt - kell benyújtani. A pályázati űrlap csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes.

 

A pályázathoz kötelezően kitöltendő nyilatkozatok a következőek:

 

a)  A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a 2016/2017. tanév első félévéről.

Amennyiben a pályázó egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató az állami felsőoktatási intézményt köteles megnevezni.

b) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.

 

Az „A” típusú pályázat felhívásának teljes szövege ide kattintva olvasható.

Az „B” típusú pályázat felhívásának teljes szövege ide kattintva olvasható.